Rég elfeledett félhomályos sarokban,
áll egy apró, vékonyka alak.
Befedte már a por vastag sorokban,
ahogy magányosan támasztja a falat.
Olyan mintha a múlton merengene folyton,
ahogy a mellkasát megtörő hosszú repedés miatt,
tekintete folyamatosan időzik egy sötét folton.
Sokaknak volt kedvenc játéka, míg el nem törték,
Azóta kell szemmel tartania a sötétséget: örökké.
2012.06.17
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
