Rég elfeledett félhomályos sarokban,
áll egy apró, vékonyka alak.
Befedte már a por vastag sorokban,
ahogy magányosan támasztja a falat.
Olyan mintha a múlton merengene folyton,
ahogy a mellkasát megtörő hosszú repedés miatt,
tekintete folyamatosan időzik egy sötét folton.
Sokaknak volt kedvenc játéka, míg el nem törték,
Azóta kell szemmel tartania a sötétséget: örökké.
2012.06.17
Törött formák
Törött rímek
Szakadt harcok
Szakadt filmek
Múzsa-forrás
Piszkos, mérges
Fekete arcok
Mind rám éhes
Csökkenő erő
Forró tél
Lélek sarcok
Utolsó éj.
1996.II.12
Engem az élet többé át nem verhet,
ha nem szerethetek igazán egyet,
akkor majd szeretek akár ezret. :)
Szeretlek Boya!
Kiállok és szétnézek a pusztán .
Meghajolnak felém a növények lustán.
- Szeretlek Boya! Szeretlek Téged!
- kiáltom fel a ragyogó égre.
Újra és újra belekiáltom a világba,
míg nem hallom, hogy utolsó virága,
egy törékeny kis ibolya,
velem nem kiáltja: Szeretlek Boya!
1997.5.1 18:xx
Nyugodj Békében. :(
Kis hajó az élet tengerén,
s rajta csak két tengerész (te meg én).
Lesz forró napsütés és vihar,
de a kicsi bárka majd kitart,
mert össze a szerelem tartja,
s minden hullámvölgyből kiemelkedik a tatja.
Ha majd egyszer véget ér az élet,
ez lesz utolsó mondatom: Szeretlek Téged!
2002.12.24
Ember vagyok, vagy vad?
Néha én sem tudom.
Csak nézem a TV-t, benne tengernyi ember had.
Szemem inkább lehunyom.
Körbe-körbe
Körbe-körbe… a gondolatok ketrecbe zárnak.
mind-mind a megoldásra várnak,
ám a kitörés még messze,
csak utamat ne vesszem… !
Körbe-körbe… az emberek ketrecbe zárnak.
eleinte mind sorba állnak,
majd ha megkapják ami kell nekik,
rögtön otthagynak és más ajtaját verik.
Fényben járod táncod
leszakadtak már a láncok
Sebesen pördülsz tova
Veled vágtat a táltosok lova.
Mindig, mindig, mindenhol
megmondják, hogy hogy van jól.
Mindig, mindig mindenhol keret:
korlátok közé szorítják az embereket.
Mindig, mindig , mindenhol ezek a falak,
áttörhetetlen makacs alak.
lehet rám égetve bélyeg,
Lelkembe nem hatol be a méreg.
Mindig, mindig, mindenhol nekifeszülök a falaknak,
s bár le nem dőlnek, de haladnak.
Arc a tükörben, engem néz
szeme mosolyog, néma ajkairól csurog a méz:
Engem néz… érzem tekintetét.
felé nyúlok, jöjj(!) intenék…
de kezem ellöki, arcán szomorúság,
vagy inkább bosszúság(?)
Csillagtánc
Együtt járjuk táncunk az égen.
Gyönyörű vagy fekete ruhádban,
melyen apró csillagok fényei égnek.
Átsiklunk a csillagok között.
körülöttünk rengeteg kis angyal köröz,
de én csak téged látlak, halak, érezlek,
most és mindörökké csak érted létezem.
Közeledik a hajnal, és szerelmünk elhamvad,
de az alkonyat elhozza újra a tavaszt,
és újjászületünk, újra kezdjük a táncot.
És táncolunk az égen,
míg a csillagok némán magányosan égnek!
2004.03.25
ülök Szobámban s nézek ki az ablakon.
Hiszem hogy ott kint én vagyok,
és maga a Kint is én vagyok.
űzöm a napot, s a holnapot,
s elfelejtem hogy a Szobámban vagyok.
Kinyílik szemem s látom az ablakon,
hogy repedések futnak szét rajta.
Torz a Kint és én Bent ülök
s bent szemétben és mocsokban „fürdök”.
Kívülről szép és csillogó a Ház,
de bent romokban a Szobám,
s nincsen sehol se a fény.
Zokogok; a hiánya fáj. Mit tettem?
Törött a szív. Törött a lélek.
Rám zárva minden ajtó. A kulcsot
a szemétben nem lelem.
2001.09.28
Eltemetve
Csendben fekve kinyitom a szemem,
semmit nem látok, a sötétbe nézek.
Hát mégis megtörtént velem:
eltemettek élve.
Nincs levegőm, fuldokolni kezdem.
Kiálthatnék fel, de minek?...
lent a mélyben fekszem,
s nem hiányzom senkinek.
Utolsó lélegzetem
Kiszorítja a tonnányi föld.
Agyamat elborítja a köd.
Megtaláltam hát végzetem:
itt örökkön békében lehetek;
sose találnak meg engemet.
2005.07.01 17:30
Állok egyedül az utcán, s félek
érzem szétárad bennem a méreg
Lassan-lassan elfolyik belőlem az élet
Ahol mérgezett tőröd belém mélyed.
Mesteri mint minden szúrásod
a szívemet körbe vásod
Míg egy nap ki nem téped
S utolsót dobbanva tovatűnik belőle az élet.
2004
Kicsi patak erdő mélyén
Rád tükrözi a nap fényét,
Hívogat, hogy mártsd meg benne arcod,
de benne a sok éles kavics végig karcol.
2004
Még egy kés még egy penge
oly sokat forgattál meg bennem,
hogy lassan fájó seb a szivem,
S elfolyik a seben át a hitem,
hogy elég jó vagyok neked,
s megérdemlem a szerelmed.
Jobbat érdemelsz, hozzád kevés vagyok.
akárhogy igyekszem; valamit hagyok,
amibe belekapaszkodsz, s belém marsz.
2004
Rohanó emlékek, villanások fények
összemosódott körkörös világ
belém csapó vörös villám
Szerelem, bizalom, kétség és tények!!!
Szökik belőlem a hit
értetlenségem lassan csöpögő méreg
belülről rág mint almát a féreg
Nincs magyarázat, ez mind hova visz???
Nincs hang, nincs válasz
kiömlő vérem a földre szárad
ki-ki hagy a szív bennem
Szerelemben alapkő a bizalom,
anélkül csak romhalom
Miért nem vagy őszinte velem?
2004
Szeretném sírni látni a földet.
Szeretném látni, hogy a népet,
mely kizsákmányol téged,
lemos könnyed.
Szeretném sírni látni az eget.
Szeretném látni, hogy megreped,
s a hasadékon át
eljön a halál.
Ha én lennék a föld
Nem teremne több zöld.
Nem lenne tenger
pusztulna az ember.
Ha én lennék az ég
Nem gyúlna rajtam több fény
Hideg és sötét lenne jussotok,
s kihalna fajotok.
Szeretném, ha mindenki ugyanabban a pillanatban
meglátná, hogy milyen sok bűnünk van.
Ha látnánk mennyire alávalók vagyunk,
Örökre kihalna fajunk.
1995.V.21. 22.50-23.10
Gyönyörű lángoló jégkristály az éjben,
fenn lebeg a csillagpöttyös égben.
Szememben visszacsillog fénye:
Univerzumom legszebb éke.
Megremegnek a kicsiny szikrák,
s lassan süllyedni kezd a kristály.
Minden pillanat egy óra,
míg lezuhan a porba,
ahol apró darabokra robban.
Valami belül halkan roppan,
ahogy a jégszilánkokat nézem,
és visszatükrözik eltorzulva képem.
Lassanként elolvad, s felszívja a föld mélye.
Nem marad más, csak a csillagok sápadt fénye.
2007-08-29
Eljött a tavasz és elmúlt a tél.
Kiengedve az utolsó hideg leheletet,
Beszívtuk a melegséggel az életet.
Fagyott tagjainkban újra áramlik a vér.
Felnyitva szemünk végignézünk a tájon.
Megfogva felmelegedett kezünk,
Örült vad táncba kezdünk.
Elvakít szépséges bájod.
Forró a nappal, forró az éj.
Nyárban fürdik testünk.
Mindenként szorítjuk a fényt.
Szívünkben minden a pillanatban áll.
Melyről gyönyörű képet festünk.
Eljött az ősz és elmúlt a nyár.
2007-08-29 22:59
Magány
Itt ülök fent Magány szigetének hegyén.
Hogy innen lejussak nincsen rá remény.
Nézem a közeli, és mégis elérhetetlen tengert,
És lassan elszorul a szív bennem.
Ám legyen az idő bármilyen mostoha,
Van egy társam, aki nem hagy el soha.
Itt ülök fent, és itt ül mellettem Magány,
S ahogy a nap megy le, úgy fészkeli hozzám egyre közelebb magát.
Mit adhatok
Ha kérded mit adhatok néked,
Szívembe nézek, hogy mi maradott,
hol a fájdalom oly sokat aratott.
Elszomorít a táj sivár képe.
Mégis mit adhatok neked?
A kiszáradt szívnek a szeretet az esője,
mitől szárba szökken a bizalom és remény tője,
ahogy Te majd beveted.
Félve megnyitom a szív-kertemet,
hogy gyönyörű szép virágok magját
benne kedvedre majd eltemess.
Ha a Szeretet felhőknek az égen
a vizét szívből-szívbe adják
virágzásuknak sosem szakad vége.
2011.03.25.
Néma magányban kopogva esnek le a szavak,
arcomba sodorják a felcsapó havat,
befedik az érzéketlen vált arcot,
és ráfest egy halotti jégmaszkot.
2011.03.22.
Fekszem a földön és a csillagokat nézem.
Messzi távoli magányukból hozzám szólnak
Távoli daluk egy halk szólam
Amit fényükkel küldtek értem.
Egy történetet mond el nekem,
hogy minden lehetséges még,
utamat beragyogja majd a fény:
igaz reményt kelt bennem.
Magával ragad, ahogy mesél,
semmi más nem érdekel,
bármilyen kevés is az esély.
... Az idő lehalad, és ahogy a Nap
az égi óceánra felkel;
A Csillagdal örökre elhallgat.
2011.03.22
Félve oly közel hajolok, míg azt nem érzem,
hogy leheleted már-már simogatja az arcomat.
Lélegzetem visszafojtva a szemed tengerébe nézek,
s hagyom, hogy lelkem elvigye tova.
Messze, távoli kis szigetre lépve,
A Bizalom a föld, és a Szeretet a Ház,
ahol semmi sincs birtokba véve,
s minden csak kettőnkre vár.
2011.03.22
