Magány
Itt ülök fent Magány szigetének hegyén.
Hogy innen lejussak nincsen rá remény.
Nézem a közeli, és mégis elérhetetlen tengert,
És lassan elszorul a szív bennem.
Ám legyen az idő bármilyen mostoha,
Van egy társam, aki nem hagy el soha.
Itt ülök fent, és itt ül mellettem Magány,
S ahogy a nap megy le, úgy fészkeli hozzám egyre közelebb magát.