ülök Szobámban s nézek ki az ablakon.
Hiszem hogy ott kint én vagyok,
és maga a Kint is én vagyok.
űzöm a napot, s a holnapot,
s elfelejtem hogy a Szobámban vagyok.
Kinyílik szemem s látom az ablakon,
hogy repedések futnak szét rajta.
Torz a Kint és én Bent ülök
s bent szemétben és mocsokban „fürdök”.
Kívülről szép és csillogó a Ház,
de bent romokban a Szobám,
s nincsen sehol se a fény.
Zokogok; a hiánya fáj. Mit tettem?
Törött a szív. Törött a lélek.
Rám zárva minden ajtó. A kulcsot
a szemétben nem lelem.
2001.09.28
